„Észak-Somogy Teljesítménytúrázója” – kupa 2010
 
A Külső-somogyi dombság  természeti értékeinek megismerése és megismertetése céljából három teljesítménytúra teljesítésével kupa sorozatot indít a térségi teljesítménytúrák három rendező egyesülete.
 
A kupa megszerzéséért egy naptári éven belül az alábbi  három teljesítménytúra mindegyikéből egy – egy távot kell szabályosan teljesíteni.
 
2010. április 10. SIÓFOK     CINEGE 40/25/10
 
2010. július 10.  SÁGVÁR     MEGALÖSZÖLŐ 50, LÖSZÖLŐ 35 , TÖKÖLŐ 16
 
2010. július 24.  SZÁNTÓD  FEJÉRKŐ 50 , SZAMÁRKŐ 25/10.
 
A kupa sorozatra az első teljesítménytúrán azaz 2010. április 10.-én a CINEGE túrán lehet először benevezni a kupa igazoló lapjának megvásárlásával, melynek ára 600.- Ft.
 
A második kupa túrán abban az esetben fogadunk el nevezést ha a korábbi túrán  kapott    névre szóló és ellenőrző pontokon szabályosan igazoltatott  Igazoló lapot és a névre szóló Emléklapot / Oklevelet a kupában részt venni szándékozó túratárs bemutatja  és ezzel a korábbi túra teljesítését igazoltatja..
 
A kupa átadása 2010. július 24.-én a Fejérkő/Szamárkő túrák céljában lesz a túra teljesítése után folyamatosan.

A kupa átadását csak abban az esetben tudjuk biztosítani ha a résztvevő túratárs az átvételi szándékot előzetesen  a rendező egyesület (SZKTE) bármely elérhetőségén  jelzi!

A rendező egyesületek tagjai abban az esetben is jogosultak a kupa elnyerésére, ha a saját rendezésű túrán ellenőrzőponton aktívan tevékenykednek, de a másik két túrát szabályosan teljesítik.
 
Mindenkit szeretettel várnak a túrák rendezői:
 
 
Széchenyi István Szabadidő és Sport Egyesület
8600 Siófok Kele utca  33.
Vörös Csaba 
 
Ságvárért Egyesület
8654. Ságvár Fő utca 16/a.
Bognár Zsolt 
 
Szent Kristóf Természetjáró Egyesület
8622 Szántód Iskola utca 9.
Karsai Ilona