Beszámoló a Bakancsos Atom tájékozódási túraversenyről.
2010.03.27.


2010. március 27-én, szombaton Bartha János barátommal képviseltük egyesületünket a Bakancsos Atom tájékozódási túraversenyen. A verseny a Geresdi dombságban került megrendezésre, Bátaapáti közelében.
Viszonylag korán indultunk Szőlősgyörökről, hogy reggel 8-ra a rajt színhelyére érjünk. 2 óra utazás után meg is érkeztünk, de sajnos szomorú látvány fogadott minket. Az előre jósolt rossz idő valóban megérkezett.
Ennek ellenére fél 9 tájban, a nevezés után átvettük térképünket és a menetutasítást, majd nekivágtunk a feladatnak.
A versenyen ’B’-kategóriában indultunk. A táv 6190 m volt, a szint 300 m, a menetidő 2 óra 48 perc. Az előírt menetsebesség 3 km/h volt, 10 m szintemelkedésenként + 1 perc idővel.
Az esőt leszámítva, ami folyamatosan esett, minden a legnagyobb rendben ment. Minden bólyát megtaláltunk, és egyetlen egy tévesztőbólya sem tudott kibabrálni velünk. Közben több feledatunk is volt a bólyák felkutatásán kívül. Az egyik bólya helyét nekünk kellett megszerkeszteni a térképen a megadott szögek és távolságok alapján. Ez egész jól ment, így meg is találtunk ezt a bólyát is. Aztán menet közben távolságot kellett mérni egy adott útszakaszon. Ebben kicsit pontatlanok voltunk, de azért nagyot nem tévedtünk. Itt kaptunk pár hibapontot. Majd kicsivel később irányszög mérés volt a feladat egy adott helyről. Itt is sajnos tévedtünk 4 fokot, így a hibapontot itt is megkaptuk. Sajnos a laptájolóval nagyon nehéz ilyen pontosan mérni, ezért a következő versenyre másfajta tájolót viszünk, amivel pontosabb a mérés. Az utolsó menet közbeni feladat egy irányfésű volt, amit hibátlanul teljesítettünk.
Sajnos a feladathibákon kívül egy kicsit időben is megcsúsztunk, így a végén még néhány hibapontot ezért is kaptunk.
A célban meleg tea, csoki, zsíros kenyér és forralt bor várt minket, no meg egy kis tábortűz, amelynél jól esett melegedni az egész délelőtti eső után. Az eső persze mondanom sem kell azonnal elállt, ahogy beértünk a célba.
Összességében azért becsülettel helytálltunk, és a hibák és késések ellenére a B-kategóriában induló 25 csapatból a 10. helyezést értük el 93 hibaponttal.
Remélem a következő versenyen jobb idő lesz, és még ennél is jobb eredményt fogunk elérni.
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezeket a túraversenyeket, főleg túravezetőknek, mert a tájékozódási tudásunk szintentartása elengedhetetlen ebben a „szakmában”. Egyébként volt olyan egyesület, ahonnan 3 csapat is nevezett, összesen 12 fővel.
Mindenkinek további jó túrázást kívánok:

Fritz Péter, Szőlősgyörök




Bakancsos Atom Kupa