Szántód –
Ágosvári-pihenő – Som-hegy – Szántód
2010.09.04.
Táv: 13,2 km Szint: 270 m
Nem számítottam sok
résztvevőre a mai túrán, hiszen a héten
elég esős – felhős idő riogatott minket, s
ráadásul ezen a napon volt még egy
egyesületi túra is. Tudtam, hogy többen inkább
azt választották, mivel új tájra
hívogatta a túrázni vágyókat.
Ezért örültem, mikor sorban érkezett a csapat,
két
telefonhívás is, hogy ugye megvártok.
Megvártuk. :o)
Így összesen 13-an -
7 egyesületi taggal, 6 vendéggel - és Saci helyett
Lilóval indultunk. Először a
Kilences-tetőt hódítottuk meg, majd az erdőn át, a
S+ jelzést követve értünk az
autópályáig, majd az Ágosvári
pihenőig. Itt megálltunk pihenni, s újra- és
újra
megcsodáltuk az alattunk terülő Kőröshegyet, s az azt
körbeölelő tájat. A
Balaton párába bújt, de ki lehetett venni a
felvidéki domborulatok körvonalait.
Innen jelzetlen úton haladtunk a Som-hegy felé,
gyönyörű
volt a tető változatos
növénytakarójával. A Z+ jelzéshez
érvén, azon folytattuk
az utat tovább. A szürkemarha-gulya békésen
kérődzött, a partifecsketelep
üresen tátongott – igazi őszi hangulat uralta a
tájat.
Részünk volt egy kis szőlőszemezgetésben, a gazda
szerencséjére a kökénnyel vetekedett az
íze, így sok kárt nem okoztunk.
A szőlészetet elhagyván pár csepp eső
próbált ránk
ijeszteni, de gyorsan vissza is vonult. A tetőn a
szántódi pincesor felé vettük
az irányt. Egy csodaszép szelídgesztenyefát
elhagyva napraforgó táblák közt
haladtunk, s hamarosan el is értük kiindulási
helyünket, az erdészet előtti
parkolót.
Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott a mai
szép őszi
napon.
Karsai
Ilona
túravezető