Szántód 5 IVV -
Szamárkő 10 - 25
- Fejérkő 50 teljesítménytúrák
2010.07.24.
Rendezői beszámoló és fotók az
ellenőrző pontokon
Egyesületünk immár
harmadik alkalommal rendezte meg a
teljesítménytúrát, mely ez évben
több kupasorozat része lett. A siófoki és
ságvári sporttársakkal alapítottunk egy
saját kupát „Észak-Somogy
Teljesítménytúrázója” címmel,
amelyre összesen 109-en neveztek. Ezen felül a mi
túránk része a Cartographia Kupának
és a Dél-Dunántúli
Teljesítménytúrázó Kupának,
továbbá ez évben is bekerült a
Nemzetközi Népsport Szövetség IVV
naptárába is.
Ennek tudatában valamivel több résztvevőre
számíthattunk mint az előző két esztendőben, ezt
mutatták az előrejelzések is.
300 személyre készültünk, bár
aggódva figyeltük az
időjárásjelentést, hiszen a közelgő
esős-viharos időjárás könnyedén
keresztül húzhatta volna a
számításunkat.
Szerencsénkre a vihar elkerült bennünket,
csupán könnyed nyári zápor
portalanította reggel az utat, s a kissé hűvösebb
levegő kellemes túrát ígért.
7 órától lehetett nevezni,
néhányan előbb érkezve nézelődtek a
rajthelyen. A Cartographia pultjánál 20%
kedvezménnyel lehetett turistatérképeket
vásárolni.
Sorban érkeztek a résztvevők, eleinte a hosszabb, a
vége felé a rövidebb távra érkezők.
Talán még soha nem járt ennyi
különjáratú autóbusz az Iskola
utcában :o)
Összesen 296 személy nevezett a 4 távra, mely a
következőképpen oszlott meg:
Szántód
5
20 fő
Szamárkő
10
132 fő
Szamárkő
25
106 fő
Fejérkő
50
38 fő
A túrázók a
következő településekről érkeztek:
Ács, Ádánd, Ajka, Albertirsa,
Baj, Balatonendréd, Balatonföldvár, Balatonlelle,
Balatonszabadi, Balatonszőlős, Bárdudvarnok,
Bátaszék, Békéscsaba, Bölcske,
Budakeszi, Budapest, Csákánydoroszló,
Dombóvár, Dunaszentmiklós, Dunaujváros,
Eger, Enying, Érd,
Erdőkertes, Fehérvárcsurgó, Fonyód,
Forró, Göd, Gyenesdiás, Gyömrő, Győr, Hantos,
Herend, Kaposvár, Kaposszekcső, Kecskemét, Kereki,
Keszthely, Kiskunhalas, Komárom. Körmend, Környe,
Kőröshegy, Lepsény, Magyarlak, Makó, Miskolc, Mocsa,
Mór, Nagykanizsa, Oroszlány, Pákozd, Pápa,
Pázmánd, Piliscsaba, Pusztaszemes, Ságvár,
Semjénháza, Seregélyes, Siófok,
Söjtör, Szabadhidvég, Szántód,
Székesfehérvár, Szombathely,
Szőlősgyörök, Tamási, Taszár, Tata,
Tatabánya, Tataháza, Türje, Urhida,
Úrkút, Várpalota, Veszprém, Zamárdi,
Zsámbék.
A résztvevő egyesületek:
Alföld TE, APEH SE, Asbóth Isk, Bajai
TE, Bakony TE, Bánki TE, Cserhát BT, DELTA TE, DTSK, ELTE
SE, Eötvös Lóránd TBE, Fonyódi
Gimnázium SE, Gyöngyvirág TE, Győri Vasutas TE,
HASE, HVTE, IBUSZ TE, Kalandozók Klubja, Kanizsa SE,
KOMÁROM Városi SE, KVTE, Meteor TE Kaposvár, MVTE,
Olajipari TE, Pentele TE, Pucútt Nyúl SE, Szent Jakab ZE,
SZKTE, Szőlősi Sólymok, Tipográfia TE, TTSE, TTT,
Kárpát E, MVTE, PITE, Á-Gyopár, Vasas, UKK,
UTTE, Velinszky Termj. SCS, Vértes Meteor, Vértes
Volán, Vértesi Erőmű SE, Vízivárosi LSE,
Volán Tatabánya, Vulkán SE, Zamárdi Petőfi
SE, Zöldpont Életmódklub
A rendezői munkában 35 személy vett részt. A
túrát megelőző napokban volt egy kis
jelzésfelújítás, anyagbeszerzés,
oklevél- és itiner nyomtatás és
kollektív pogácsasütés.
Nagyon jól esett, hogy mindenki sajátjának
érezte ezt a rendezvényt és annak megfelelően,
felelősséggel látta el a rábízott
munkát. Mindenki időben megérkezett a rajthelyre
és a pontokra is, a konyhában is nagy volt a
nyüzsgés, senki nem maradt ellátatlan.
A túra résztvevői vidáman érkeztek
vissza, jó volt a hangulat. Néha volt ugyan egy kis
csoportosulás, torlódás, igyekeztünk
úrrá lenni a helyzeten. Panasz nem érkezett.
Levontuk a tapasztalatokat, jövőre tervezünk
némi változtatást, hogy még
zökkenőmentesebben menjen az egész. Az útvonalakon
is szándékunkban áll változtatni
néhány helyen, hogy kellemesebb környezetben
vezessen a túra, de ezt még egyeztetnünk kell.
Este 8 órára már mindennel készen
voltunk, a helyiségek takarítva, minden a helyére
került, mintha senki sem járt volna ott, pedig a
rendezőkkel együtt több mint 300 ember koptatta aznap a
küszöböt a Pálóczi Horváth
Ádám Közösségi Házban.
- Karsai Ilona -