A túrakezdést megelőzően végignéztem Balatonföldváron a hajók megáldását,  majd onnan szinte szaladtam a meghirdetett rajthelyig, gondolván, vár rám a „tömeg”.
Nos, különösebb regisztrációra nem volt szükség, rajtam kívül 3 egyesületi tag gyülekezett az esti túrára, nem is vetettem papírra rögtön, ennyit még fejben is meg tudok jegyezni...
Mélyebben el kell gondolkodni azon, hogy mennyire érdemes azon fáradoznunk, hogy nagyobb „tömegeket” bevonjuk a rendezvényeinkbe. A programot meghirdettük szórólapokon, e-mailben is küldtünk szét tájékoztatókat, helyi TV szintén kapott. Már kezd megszokottá válni, hogy tagjainkon kívül nem igazán mutatkozik érdeklődés a gyalogtúrák iránt, pedig úgy éreztem, hogy jó ötlet ez a két túra egy napon, de ha legközelebb hasonló jó ötletem támad, akkor még alszom rá néhányat, mielőtt szétkürtölném.
Szóval lankadt lelkesedéssel indultunk az esti melegben, Laci duplázott, vagyis a délelőtti túrán is részt vett, s most újra itt van. Irigylésre méltó a strapabírása ebben a hőségben. Az egykori kertmozi hűlt helyét elhagyva érkeztek a szúnyogok, akikkel a parkerdő végéig hadakoztunk. Itt meg is feledkeztünk róluk, hiszen Bálint és Anita terülj-terülj asztalkával várt bennünket, amelynek tartalma arról árulkodott, hogy ők sem 4 személyt vártak oda. Igyekeztem helytállni, 4 db lángos + almás pite is néhány, de a hideg sörről lemondtam, mert akkor talán le is heveredhettem volna oda  a fűbe.
Kőröshegyen úgy döntöttünk, hogy változtatunk az eredeti útvonalon, s a S+ helyett a Z+ jelzésen megyünk a Kilences-tetőig, így valamivel rövidebb a távolság. Nem mondhatom, hogy élményekkel teli volt az út, magasra nőtt gazban haladtunk, amely csak egy rövid szakaszon volt kaszálva. Néhány helyről láthattuk a felvidéki fényeket, továbbá két Szentjánosbogár és egy bokorból eltávozó vad volt az összes éjszakai „élmény”.
A Kilences-tetőről szintén térdig érő gazban ereszkedtünk le, a nemrégiben lezúduló eső ásta mélyedéseket kerülgettük zseblámpával. Rossz választás volt szandálban jönni.
Éjfél előtt néhány perccel érkeztünk a somosi üdülőkhöz, ahol hivatalosan is befejeztük a túrát, hiszen mindegyik résztvevő szántódi volt, nem  kellett Földvárig gyalogolni.
Köszönöm, hogy velem tartottatok!
 
 
                                                                                                          - Karsai Ilona -
                                                                                                              túravezető